Sportkártya

2009. május 4., hétfő

Előzd meg a kisvasutat! félmaraton (Kismaros)

Május 2-án, szombaton terveink szerint futni ment a család: Gergő és Zsófi a 1.5 km-es távon, én pedig a félmaratonin. Felkészültségem alapján úgy terveztem, hogy egy két órán belüli versenyt fogok futni.
Pénteken már pihenéssel készültem a versenyre, ám késő délután úgy tűnt, hogy nem megyünk szombaton futni. Gergő ugyanis a kerítés egy csavarjával úgy felvágta az alkarját, hogy öt centi hosszú elég mély vágás keletkezett. Rohantam vele a Jánosba, ahol összevarrták és este fél tizenegyre haza is értünk. Tetanuszt nem kapott, így azt mondta, hogy ő mindenképp futni akar másnap.
A verseny napján negyed tizenegyre értünk Kismarosra. Gyorsan beneveztünk, aztán átöltözés, hogy a tizenegyes rajtra kész legyenek a gyerekek. Kiderült aztán, hogy összesen hat gyerek nevezett, és a főszervező se volt ott tizenegykor, így a rajt csúszott vagy negyedórát. Aztán egy lelkes biciklista bevállalta, hogy majd ő felvezeti a gyerekfutamot. Elrajtoltak, de három perc múlva már jöttek is a célhoz, szóval a táv biztos rövidebb lett, mint 1.5 km. (Később lemérve: 750 m) Gergő harmadiknak, Zsófi pedig negyediknek futott be, így Gergő bronz-, Zsófi viszont (a lányok között) aranyérmet nyert.
11:50-kor indult a mi versenyünk, amin kb. 30-an indultunk. Fel kellett futni az aszfaltúton Királyrétig, aztán vissza Kismarosra. Felfelé igyekeztem 156-os pulzust (80%) tartani. Így futottam el Szokolyáig. Ott csatlakozott hozzám egy srác, akivel aztán jó 10 km-et együtt futottunk beszélgetve. Szokolyától Királyrétig pár ütéssel már feljebb engedtem a pulzust, persze itt jobb a nagyobb mértékű emelkedés is. A tempó viszont nagyon jó volt, mert 5:30 p/km-ben felértünk a fordítóhoz. Visszafelé Szokolyáig 165 körüli pulzussal jöttem Szokolyáig, végig lejtőn 5 p/km-en belüli tempóban. Szokolyánál aztán sikerült egy kicsit még ráraknom, a tempó maradt 5 perces, de innentől már kisebb volt a lejtés. Az utolsó három-négy kilométer viszont soha nem akart véget érni. Végül 1:52:44-gyel értem a célba úgy, hogy a pálya 21.5 km hosszú volt. Ez 5:14 p/km-es átlagtempót jelent és az átlagpulzusom 161 lett. (Részletes adatok: >>)
Elégedett vagyok és várom a két hét múlva esedékes újabb félmaratont, talán 1:50-en belüli idővel.

Nincsenek megjegyzések: